Kutyaterápiával a könnyebb beilleszkedésért

A szombathelyi börtön reintegrációs programjának része, hogy a fogvatartottak gazdátlan ebeket tanítanak és idomítanak. A foglalkozásokon immár negyedik alkalommal vett részt hat, a Fekete István Állatvédő Egyesületnél lévő kutya és hat fogvatartott – számol be a hirado.hu. Nyolc héten át, hetente kétszer dolgoznak együtt a rabok a kutyákkal, ezt követően pedig vizsgát tesznek. A program haszna kettős: a rabok fegyelmet, az ebek engedelmességet tanulnak. Az állatok örökbe adásánál pedig előnyt jelent, hogy fegyelmezett, képzett állatokká válnak az együtt töltött idő alatt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek