Eddig a gyerekek negyven százaléka kapott térítésmentesen ételt a bölcsődékben, óvodákban és az iskolákban év közben, a jövőben már a kétharmaduk ehetne ingyen - mondta a Fidesz emberi erőforrások kabinetjének vezetője. Hozzátette: a részleteken még dolgoznak, de az biztos, hogy a nagycsaládosok és a szociálisan rászorulók bekerülnek az ingyenes étkezésre jogosultak körébe.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!