„Idegen kultúra terjesztése” miatt ölthették meg a magyar származású nőt

Néhány nappal ezelőtt halálra késeltek egy magyar származású nőt Abu Dzabiban. Ibolya Ryant, az Erdélyben született gyógypedagógust egy bevásárlóközpont mosdójában ölte meg egy dzsihadista, a legújabb információk szerint az „idegen kultúra terjesztése" miatt. A gyilkosról nyilvánosságra hozták a videó felvételeket, amelyeken látszik, hogy besétál a bevásárlóközpontba, majd amikor kivégezte a nőt, ugyanolyan nyugodtan el is megy. A biztonságiaknak nem sikerült elfogniuk. Az elkövető előre eltervezte az akciót, egy dzsihadista portál felhívására. A portál még októberben támadásokra buzdította híveit közel-keleti nemzeti iskolák pedagógusai ellen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek