Újabb országokkal bővülhet az Európai Unió

Folytatódik az Európai Unió bővülése, ugyanis a nyugat-balkáni országok közül több tagállammá válhat a jövőben – fogalmazott az Európai Bizottság volt elnöke. A politikus szerint a jelenlegi szerb kormány támogatottsága igen nagy, és minden lehetősége megvan arra, hogy az országot az Unió felé vezesse. Belgrád és Brüsszel között januárban kezdődtek meg a csatlakozási tárgyalások, Montenegróval már 2 éve tárgyalnak. Macedónia és Albánia tagjelölt. Bosznia-Hercegovinával pedig 2008-ban írták alá a stabilizációs és társulási megállapodást, előrelépés azonban nem történt. Tehát a jövőben akár 5 új tagja is lehet az EU-nak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek