Vízumért kell folyamodnia Vida Ildikónak az Egyesült Államokban, ha vitatja a kitiltásának körülményeit. Ebben az esetben közlik, hogy mi miatt tiltották ki – jelentette ki András Goodfriend a Népszavának adott interjúban. Az amerikai ügyvivő azzal kapcsolatban, hogy Vida Ildikó, a NAV elnöke be kívánja perelni rágalmazásért, és ebben Orbán Viktor is támogatta őt, kijelentette: "elképzelhető, hogy a hölgy meg is valósítja azt, amit beígért, de meg kell mondjam, nagyon érdekes, vajon hogyan is akar hozzáfogni – írja a Népszava.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!