Három vállalat perbe fogta Magyarországot

Három kártérítési eljárás is folyik Magyarország ellen a washingtoni választott bíróság előtt. Az eljárásokat az étkezési utalványok rendszerének korábbi átszervezése miatt indították - írja a Magyar Hírlap keddi számában. A francia Sodexo esetében jelenleg az eljárásrend kialakítása zajlik, a felek a lényeges kérdésekben már megállapodtak. A lap megkeresésére a minisztérium részéről leszögezték, a kormány minden fórumon kiáll az Erzsébet-program mellett, amely, mint mondták: a "társadalmi szolidaritás egyik legsikeresebb programja Európában".

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek