Elkészült a dozmati templom

Felújították mintegy 70 millió forintból az ország egyik legrégebbi templomát. A beruházás több fázisban zajlott: az első ütemben az épület belső falait festették ki, majd a templom oltárát és a szószéket tették rendbe végül a külső homlokzat és a tetőszerkezet is megújult. A munkálatok ideje alatt nem várt plusz költségeket kellett mozgósítani, mivel a padlózat és az épület belseje nagyon rossz állapotban volt. Az épület a szombathelyi egyházmegye támogatásából valamint pályázati forrásból szépült meg.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek