Vízáteresz építése miatt több napra lezárják az utat Csörötnek és Vasszentmihály között. A munkálatok már szerdán elkezdődtek és a tervek szerint egészen december 18-ig tartanak majd. Ebben az időszakban teljes szélességében lezárják a Csörötneket Vasszentmihállyal összekötő alsórendű utat - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A tájékoztatás szerint személygépkocsival Csörötneken a Petőfi út felé, tehergépkocsival pedig Rönök felé lehet majd kerülni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!