Az ügyfeleket kiszolgáló elektronikus rendszert működtetnek a bíróságok januártól, amelyen keresztül nyomon követhető lesz az ügyek állása - egyebek mellett ezt tartalmazza az a tervezet, amely a kormány honlapján olvasható. A rendszerbe az ügyfélkapun keresztül lehet regisztrálni. Egy regisztráció egy ügy nyomon követésére szolgál. Az ügyfél az iratokba történő betekintés mellett figyelmeztetést is kérhet arról, hogy valamely eljárási cselekmény határideje lejár. A bíróság - az ügyfél választása szerint - e-mailben vagy SMS-ben küldi a figyelmeztetést.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!