Személyes stratégiájának nevezte a kormányfő, hogy minden szomszédos országból érkezzen csővezeték Magyarországra. Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában felidézte, hogy volt már az ukrán válság miatt gázkrízis Közép-Európában, s ezzel szemben védekezni kell, ezért elementáris nemzeti érdeknek nevezte, hogy gáz Ukrajnát kikerülve is érkezzen Magyarországra. Kifejtette, hogy január 1-jén üzembe lép a szlovák-magyar gázvezeték, ami az első lehetőség, de a cső mérete miatt csak részleges megoldás, délről, Szerbia felől is szükség van ellátásra. A szomszédos országokkal való összeköttetésekre utalva a miniszterelnök kijelentette: lassan eljutunk oda, hogy Magyarország polgárai, családjai, háztartásai energiabiztonságban vannak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!