Ilyen lesz az időjárás vasárnap estig

Szombaton az ország nagyobb részén fátyolfelhős, napos idő várható, de a főváros, az Északi-középhegység, majd délutántól az Észak-Alföld térségében is lesznek borult, párás helyek. Éjszaka az ország délnyugati felének kivételével egyre több helyen képződik alacsonyszintű felhőzet. Párás lesz a levegő, a kevésbé felhős helyeken foltokban köd is előfordulhat. Vasárnap az Észak-Alföldön és az Északi-középhegységben többnyire borult, párás idő valószínű, ugyanakkor a Dél-Dunántúlon több órára kisüt a nap. A délnyugati, déli szél több helyen élénk, a Dunántúlon erős lesz, sőt ott ma egy-egy viharos széllökés is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0, +5 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap a borult helyeken 5, 8, másutt 9, 14 fok között várható.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek