Befejezéséhez közelít az a kétszázmilliós projekt, amelyből megújul a celldömölki vasútállomás és környéke. A helyi és távolsági buszok péntektől már a felújított megállóban szolgálják ki az utasokat, és új az állomás melletti taxiállomás is. A vasútállomáshoz vezető Kossuth utca felújítása ősszel befejeződött, az elkövetkező hetekben építik át a vasútállomás belső fogadóterét, ezzel tavasszal végeznek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!