A Mikulásgyár ötlete nyomán, aki társasjátékot visz a Mammut bevásárlóközpontban kihelyezett adománygyűjtő helyre a rászoruló gyerekeknek, az egy hét forintos fürdőbelépőt kap ajándékba. Ebben a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőben találtak partnerre. Mindezt azért tartják fontosnak, mert egy friss kutatási adat szerint az átlag magyar csak napi hét percet foglalkozik gyermekével. A sárvári fürdő igazgatója, Vancsura Miklós úgy véli: a társasjáték, a közös kirándulás vagy éppen a fürdőzés mind segítik a közös (és hét percnél hosszabb) idő tartalmas eltöltését, így a hét forintosos jegy azon családok jutalma, akik tudják, hogy napi hét perc szinte semmire nem elég.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!