A közelmúltban készült, negyedéves lebontású statisztika szerint harminccal több karambol történt Vas megyében idén októberig, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Idén október végéig 366 baleset történt a megyében. Az első és a második negyedév is romló statisztikát mutatott, megyei bontásban. Ám nem csak több karambol történt, de több volt a sérült is: közlekedési balesetekben idén 483-an sérültek meg. Tavaly, ugyanebben az időben 450-en sebesültek meg a karambolokban.
Közben az ittasan okozott baleseti mutató valamelyest javult. Tavaly, az év első háromnegyed részében 42, idén 38 ittasan okozott baleset történt Vas megye útjain. A gyalogosok is figyelmesebbek, mint tavaly: idén 12, tavaly ugyanebben az időszakban 17 gyalogos okozott közlekedési balesetet Vasban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!