Csaknem megduplázta területét az Őrség Nemzeti Park

2012-ben kezdte felvásárolni az igazgatóság a természetvédelmi oltalom alatt álló termőföldeket, azóta minden évben több száz millió forintot szántak területvásárlásra. Összesen majdnem 2,5 milliárd forintot költöttek, azzal a nem titkolt céllal, hogy olyan földterületeket is megszerezzenek, amelyekre korábban külföldiek "zsebszerződéseket" kötöttek. A megvásárolt területek kevesebb mint fele lehet ilyen. Volt olyan megvásárolt osztatlan erdőterület, ami 248 tulajdonos nevén volt. Itt azonban nem folyhatott szakszerű erdőgazdálkodás. A nemzeti park a földeken mostantól takarmányt termel saját őshonos állatállomány számára, más részüket rétté, legelővé alakítják. De lesznek olyan, viszonylag távol eső területek is, amiket bérbe adnak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek