A kormányfő ezt kedden, a Készenléti Rendőrség budapesti alakulóterén mondta, ahol 385 új rendőrautót adott át a szervezetnek. Orbán szerint a kabinet által biztosított forrásból jövő júliustól a fegyveres és rendvédelmi dolgozók illetménye átlagosan 30 százalékkal fog emelkedni. Közölte azt is, hogy a most átadott gépkocsikkal együtt összesen 1587 járművet kap a rendőrség 2014-2015-ben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!