Háborúval, fájdalommal és könnyekkel teli a karácsony a világban Ferenc pápa szerint, aki a római Szent Péter bazilika központi lodzsájáról délben mondott beszédében békét sürgetett Irakban, Szíriában és Ukrajnában. De békére szólított fel a Közel-Keleten és az afrikai kontinens országaiban is. Hosszasan beszélt a háborúkban szenvedő gyermekekről, hangsúlyozva, hogy tehetetlen kiáltásaikat "cinkos csend" kíséri a "világiasságba és közömbösségbe süppedt" világ részéről. Beszéde végén az egyházfő latin nyelvű Urbi et Orbi áldást adott Róma városára és a világra. A szentszéki szóvivő szerint a Szent Péter téren nyolcvanezren hallgatták Ferenc pápát.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!