Drágulhatnak jövőre a lakások

Bár számos körülménytől függ egyelőre a hazai lakáspiac sorsa, most már egyértelműnek látszik, hogy elhagytuk a gödör alját. Amennyiben a kamatok továbbra is alacsony szinten maradnak, és a bizalom sem veszik el, az idei év élénkülése 2015-ben is folytatódhat. A 2014-es év pozitív mérlege azoknak a befektetőknek köszönhető, akik tőkéjüket bankbetétből menekítették át az ingatlanpiacra, a magasabb hozam reményében. Az még kérdéses, hogy a befektetői kereslet továbbra is meghatározó lesz e. Ha igen, akkor a forgalom növekedése mellett a lakások és házak is tovább drágulhatnak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek