Leállt a 86-os főút építése – A kivitelezőnek elfogyott a pénze

Lehet, hogy új közbeszerzés eljárást kell kiírni, ami a munka csúszását jelentené – válaszolta az illetékes államtitkár Ipkovich György parlamentben feltett kérdésére.

Miért állították le a 86-os főút építését? – kérdezte az országgyűlésben ma délután Ipkovich György a nemzetgazdasági minisztérium illetékesét. Az MSZP-s országgyűlési képviselő kijelentette, a hosszú előkészítő munka után elindult építkezés a Nyugat-Dunántúl legfontosabb közlekedés fejlesztése. A múlt héten azonban a Vát és Szombathely között szakaszon leállt az építkezés, ami – Ipkovich szerint – nem történhetett volna meg a megrendelő, azaz a magyar állam utasítása nélkül.

Két megoldási lehetőség

A kérdésre Fónagy János államtitkár válaszolt. Mint mondta, nem a kormány állíttatta le a munkát, a fővállalkozó küzd anyagi gondokkal. Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a munka leállása csak a Vát és Szombathely közti szakaszt érinti. A munkát irányító NIF Zrt. már dolgozik azon, hogy milyen pótlékokat rójanak ki a cégre és felmerült az is, hogy szerződést bontsanak a fővállalkozóval.

Fónagy kijelentette, két megoldást lehetséges, az egyik, hogy az építésre létrejött konzorciumban lévő másik cég folytatja a munkát. Ha ez nem megy, akkor új közbeszerzési eljárást kell kiírni, ezzel viszont csúszik a befejezés határideje. Hozzátette, a kormánynak is szándéka, hogy minél előbb elkészüljön az új, gyorsforgalmi út. Mégpedig a lehető legkisebb késedelemmel és az előre tervezett pénzügyi kereten belül.

Minél gyorsabban és minél olcsóbban…

Ipkovich válaszában kifejtette, a választási kampányban minden párt megígérte a gyorsforgalmi, négysávos 86-os főutat, ezért is furcsa, hogy nem sokkal a választások után leáll a munka. Arra kérte a kormányt, tegyenek meg mindent, hogy az előre meghatározott határidőre, vagyis 2011 őszére elkészüljön a Vát és Szombathely közti szakasz.

Az államtitkár ezt meg is ígérte, mondván, a kormánynak sem érdeke, hogy csússzon az építkezés. Az viszont igen, hogy a költségek ne lépjék túl az előre meghatározott keretet, és a lehető legkisebb időveszteséggel készüljön el a szakasz.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Vége a ciklusnak, de nincs kész a 86-os főút

Ipkovich György szerint sikeres az út felújítása, de ma már óvatosabban fogalmazna. Négy évvel ezelőtti ígéretére emlékeztettük Szombathely polgármesterét, a 86-os főút miniszteri biztosát.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet