Csengetés, ajtónyitás.
- Jó estét! Meghoztuk, szereljük!
- Mit?!
- Hát a sötétségmérőt. Pardon, szabad?
- Miféle sötétségmérőt?!
- Hogyhogy mifélét? Nem tetszett papírt kapni?
- Nem én!
- Akkor tessék.
- Nekem ne szereljenek ide semmit! Van nekem már mindenem! Gázóra, villanyóra, hőmérőből kettő, vekker...
- Sötétségmérője is?
- Az nincs, de...
- Nalátja. Hol van még a minden.
- ... és mit mér...ez?
- Hát sötétet. Hova szereljük?
- ... talán oda...a sarokba...
- Nem lesz ott neki túl sötét?
- Nem az kell?
- Nézze, túl sötétben könnyen tönkremehet. Nem szabad túlterhelni. Meg aztán...maga is rosszabbul jár.
- Miért?
- Nagyobb lesz a sötétszámla.
- Mi?! Még fizessek is a sötétért?!
- Miért? A villanyért nem fizet?
- Azért igen, de...
- Akkor meg ne csodálkozzon. Szóval, ha a sarokba tesszük, ott többet mér majd, bár tehet elé egy lámpát, csak akkor a villanyszámla lesz nagyobb.
- Jó, tegyék az ablak elé.
- Rendben. De...akkor meg a szoba lesz egy kicsit sötét.
- Ettől a kis vacaktól?
- Dehogy. Ez csak a mérőhelybemérő.
- És mekkora a mérő?!
- Kétszer négyszer feles.
- ...méterben?
- Igen.
- Nincs kisebb?!
- Csak nagyobb. Hatszor kettes, hétszer hármas meg nyolcszor négyes. De az már közületi.
- És miért ilyen nagyok?
- Hogy ne tudják ellopni. Meg aztán kell a hely a fogaskerekeknek, a plombának, a hangszigetelésnek. Így is dübörög.
- Mi?!
- De sokat csodálkozik. Bizony vége az éjszakai nyugalmas csöndnek. Na, behozzuk.
- Leolvasni tudja?
- Azt is nekem kell?
- Igen. Kevés az emberünk. Szóval, nem könnyű leolvasni, mert világosban nem mutat semmit. Sötétben meg maga nem lát semmit. Egyedül él?
- Szerencsére.
- Ez esetben nem az. El kell végeznie a leolvasó tanfolyamot.
- ...jaj...
- Nyugi. Mindenki átmegy. Előbb-utóbb. És csak két hónap. A lényeg az ugrás.
- Milyen ugrás?
- Hát a villanykapcsolótól a mutatóig. Leolvasás előtt felkattintja a villanyt, aztán usgyi! Fénysebesség plusz egy picire kapcsol,
hogy elérje a mutatót.
- De ha gyorsabb vagyok a fénynél, ekkor még sötétben érek oda és nem látom, hogy mennyi sötét van.
- Azt nem. De meg tudja fogni a mutatót, hogy ne menjen vissza nullára, mikor odaér a fény. Mondom, nem nagy ügy. Ugrik, igyekszik, és már csak várja a fényt, meg leolvas.
- ...és ha nem egyedül élnék?
- Akkor a társa kezeli a villanykapcsolót, maga meg a mutatót fogja.
- És mi lenne, ha elemlámpával csinálnám? Megfogom a sötétben a mutatót, és rávilágítok.
- Szabálytalan. A lámpa a lábára eshet. Volt már ilyen. Megijedtek az adattól.
- Én szorosan fognám a lámpát.
- Biztos?
- Biztos.
- Na jó. Akkor adunk egy beutalót az elemlámpafogó táborba.
- Hova?
- Hát a lámpafogó kiképzőbe. Jó a hortobágyi?
- Nem tudom, még sohasem voltam benne...
- Nagyon jó. Amerikai módszerekkel képeznek. Először faágon gyakoroltatják a markolást, aztán felkerül a lámpaszimulátorra, végül pedig levizsgázik éleselemessel.
- Tetszik a program, de tényleg jól tudok fogni?
- Uram, én elhiszem, de ha nincs róla igazolása a sötétség-leolvasás ellenőr megbüntetheti.
- Ő is fog jönni?
- Hogyne. Keddenként. Akkor mindig itthon kell lennie. Ne nézzen rám ilyen sötéten, mert magasabb lesz a számla!
- ...ez a ... ellenőr pontosan mit ellenőriz?
- Hát, hogy maga szabályosan tud-e leolvasni. Nem hajol-e túl közel a géphez.
- Miért, mi történik, ha túl közel hajolok?
- Még ezt sem tudja? Beüti a fejét!
- ..jaj...
- Jaj bizony. De igényelhet leolvasó sisakot.
- Na jó, feladom. Nézzék...nem lehetne, hogy maguk nem találtak engem itthon?
- Hát...
- Kétezer?
- Rendben. Viszlát.
- Inkább ne.
Ajtóbecsukás. Szinte azonnali csengetés, ajtónyitás.
- Jó estét! De jó, hogy hazaért! Az előbb nem találtuk otthon...
-C-
