Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Lessen be velünk Horváth Ákoshoz - így él a szombathelyi színész

Imádja a filmeket, megsaccolni is nehéz, hogy mennyi DVD-t tart otthon. Igaz, a legnagyobb kincse egy 60 éves József Attila kötet, amit még édesanyjától örökölt meg.

Új sorozatunkban kicsit közelebb hozzuk a helyi színház művészeit az olvasóinkhoz. És, hogy ez első részben, Horváth Ákossal milyen jól sikerült ezt véghezvinni, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a képek láttán egyik kollégám felkiáltott:

Jé, ugyanilyen papucsom van nekem is!

1956-os kiadású József Attila verses kötet
1956-os kiadású József Attila verses kötet
Mészáros Zsolt

Ákos egy kis szombathelyi mellékutcában lakik, a belső kapunál vár bennünket, mutatja a járást is. A tetőtéri lakás nagyobbik szobájában már előkészítve várnak minket a legfontosabb tárgyak a színész életéből. Először egy viseltes verseskötet kerül elő.

Tizenhat éves koromban örököltem meg édesanyámtól ezt a József Attila kötetet. Kevésbé érdekel, hogy József Attila mit gondolt a világról, sokkal inkább az, hogy én mit gondolok, miközben olvasom a verseket.

Nem lopja a filmet, megveszi

A kötet mellett egy DVD is hever az ágyon, Jancsó Szegénylegények című darabja.

Ebben a filmben Görbe János a filmszínészet elérhetetlen csúcsait ostromolja szerintem. Egyébként nagyon szeretem a filmeket, de én azok közé tartozom, akik nem lopják, hanem legálisan szerzik be. Ezek a csávók pénzt öltek bele, dolgoztak vele. Én is ugyanúgy elvárom, hogy a színházba ne belógjanak a nézők, hanem vegyenek jegyet. Szóval megvárom, amíg leárazzák, aztán megveszem őket.

A DVD gyűjtemény szombathelyi része
A DVD gyűjtemény szombathelyi része
Mészáros Zsolt

Máris elénk tárul ennek ékes bizonyítéka, vagyis a TV alatti fiókot kihúzva ránézésre megszámlálhatatlan mennyiségű DVD bukkan elő, de ez nem minden, kiderül, még Budapesten is legalább ennyi van.

A harmadik tárgy, ami még meghatározza az életét a bokszkesztyű, vagyis maga a bokszolás. Hat éve csinálja, és azt mondja, ennél jobb feszültséglevezető nem kell.

Leginkább csak a zsákot püfölöm, ellenféllel nem nagyon szabad sajnos. Azt azért nehezen tudnám megmagyarázni a színházban, hogy miért jöttem egy óriási mokkával dolgozni, vagy hogy ez a figura miért van megütve. De amúgy ez nagyon jó kis pszichológiai tréning.

Tőlem lehet géplakatos is a lányom

A másik szobában folytatjuk a kirándulást, itt a most 17 éves lányáról mutat egy képet, amelyet egy barátnője rajzolt róla. Örülne, ha ő is színész lenne? Adódik a kérdés, amire igen meglepő választ kapunk.

Tőlem lehet géplakatos is, ha azt szeretné csinálni. Akármivel foglalkozhat, nekem csak az számít, hogy boldog legyen.

Poharak elmosogatva
Poharak elmosogatva
Mészáros Zsolt

Következő utunk a konyhába vezet, ahol szintén nem maradunk meglepetés nélkül.

Ez egy kicsi legénylakásos konyha, és ahogy az látható, nincs tűzhelyem. Melegszendvicset tudok csinálni, vagy a mikróban, amit kell megmelegíteni, illetve pirítóst. Nekem nagyon fontos, hogy reggelizzek valamit. Annyit meg nem vagyok itthon, hogy nagy főzéseket csapjak. Eszem a színházban, vagy valamelyik menüs helyen nap közben.

A házimunkát se veti meg
A házimunkát se veti meg
Mészáros Zsolt

A tévézés és a filmezés mellett internetezni is szokott, tudjuk meg egy félmosollyal eleresztett mondatból, hízik is tőle a májunk.

A Nyugatot rendszeresen olvasom egyébként! Főleg mióta a Pais-Horváth Szilvia megdicsérte a Vitéz Mihályt 10 + pár érv, amiért felelőtlenség lenne kihagyni ezt a Vitéz Mihályt 2015. February 07. 03:16 . Naponta többször is felmegyek, megnézem írt-e még hozzá esetleg egy bekezdést! Nem mondom, hogy mindig jót írt rólunk, de ezt most szerette, úgyhogy ennek nagyon örülünk!

Az én tizenöt perc hírnevem már megvolt

Végén azért persze szóba kerül a legutóbbi kapcsolata, hiszen egyik pillanatról a másikra vele voltak tele a bulvárlapok, még mi is megírtuk Őt szereti Liptai Claudia! 2014. September 02. 13:10 , hogy összejött Liptai Claudiával.

Sokan azt gondolnák, hogy amikor kimentünk az utcára Claudiával, megrohamozták az emberek, hogy közös képeket csináljanak, de ilyesmiről szó sem volt.

A látszat csal, nem az otthona rabja
A látszat csal, nem az otthona rabja
Mészáros Zsolt

Claudia az elején felkészített, hogy azért ennek a dolognak elég nagy lesz a visszhangja a médiában, de ennek ellenére azért nem szaladtak utánunk az újságírók. Inkább a szakítás után volt durva roham. Mindenkinek jár tizenöt perc hírnév, úgy tűnik, nekem ez volt az

- zárja le a beszélgetést egy félmosollyal.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Kapcsolódó cikkeink

Őt szereti Liptai Claudia!

Megnézhet nálunk jó sok fotót Horváth Ákosról, a szombathelyi színészről, aki egyúttal már a férfi Liptai Claudia életében.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű

Tovább az oldalra