Elemzők szerint tovább fog csökkenni a munkanélküliség, csak éppen lassabban

Idén továbbra is a munkanélküliségi ráta csökkenésére számítanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik szerint azonban lassul a mérséklődés üteme. A Központi Statisztikai Hivatal pénteken közzétett adatai szerint tovább nőtt a foglalkoztatottak száma: 2014 novembere és 2015 januárja között 4 millió 127 ezren dolgoztak, 141 ezerrel - 3,5 százalékkal - többen, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 7,4 százalékos volt a 2014. november és 2015. január közötti időszakban, 1,4 százalékponttal alacsonyabb, mint az egy évvel korábbi időszakban.

Nem meglepőek az adatok

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető elemzője szerint nem meglepőek a KSH legfrissebb adatai, januárra minden évben emelkedik a munkanélküliség az előző, tavalyi utolsó negyedévhez képest - amikor 7,1 százalékos volt a munkanélküliség - szezonális hatás miatt, de ez az emelkedés átmeneti. Hozzátette: idén a munkanélküliség további csökkenésére számítanak, de az eddiginél lassabb ütemben.

A közfoglalkoztatottak létszáma a tavaly decemberi adatok szerint nagyjából 190 ezer volt, ez januárra valószínűleg csökkenhetett, a pontos adatok majd a kereseti statisztikában később lesznek elérhetőek - mondta. Meglepőnek nevezte, hogy a munkanélküliek száma az előző negyedévhez képest 11 ezerrel nőtt, az előző évhez képest viszont jelentős, közel 1,5 százalékpontos csökkenést mutatnak az adatok. A kormányzat a közmunkaprogramok bővítéséről még nem tett bejelentést, a magánszektor dinamikus fellendülése még várat magára, ezért lassul a csökkenés dinamikája - magyarázta.

Az év közepétől

Balatoni András, az ING vezető elemzője szerint összességében a foglalkoztatás további emelkedésére, és a munkanélküliségi ráta csökkenésére lehet számítani az idei év közepétől.

Az elemző közölte: a munkakínálat, azaz a gazdasági aktivitás növekvő trendje továbbra sem tört meg, bár az utolsó pár hónap adatai egy kis lassulást mutatnak. A kínálat emelkedésének hátterében szerinte elsősorban a nyugdíjkorhatár emelése, a rokkantnyugdíjazás szigorítása állhat.

Megjegyezte, hogy a munkaintenzív építőipari termelés visszaesése némi csökkenést eredményezett a munkakeresletben a tavalyi év végén, ezáltal a foglalkoztatás az előző hónapokhoz képest kismértékben csökkent, míg az előző év azonos időszakához képest lassult az emelkedés. Az építőipart leszámítva a többi ágazat viszonylag optimista a saját munkakeresletével kapcsolatban. Emellett a közmunkaprogramokban foglalkoztatottak létszáma is várhatóan további 50 ezerrel emelkedik - jelezte.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek