Tetházas előadás a betegségek lelki eredetéről a szombathelyi Savaria Moziban

Dr. Csomai Zita előadásán egy imázsfilmet és egy filmszerű vizuális élménnyel kiegészített előadást láthattak az érdeklődők.

A betegség lelki eredete - A kódolt múlt címmel tartott előadást szerdán este Dr. Csomai Zita orvos-természetgyógyász, életmód-tanácsadó és terapeuta a szombathelyi Savaria Moziban.

Dr. Csomai Zita előadása
Nagy Zoli

Az előadás idejére a nézőtér teljesen megtelt, a közönségben javarészt hölgyek ültek. Ugyanakkor ez nem meglepő, a bevezetőben meg is említették, hogy az eseményekre főleg nők járnak, akik otthon a hallottak alapján gyógyítgatják párjukat.

Dr. Csomai Zita előadása
Nagy Zoli

Az exklúzív esten levetítettek egy imázsfilmet, majd egy filmszerű vizuális élménnyel kiegészített élő előadást láthattak az érdeklődők.

Dr. Csomai Zita előadása
Nagy Zoli

A képekre kattintva galéria nyílik.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Galéria