A DK szerint felére csökkentik a közfoglalkoztatottak számát

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint csak feleannyian vehetnek részt a közmunkaprogramokban, mint amennyivel az önkormányzatok számoltak - erről Gy. Németh Erzsébet, a párt elnökségi tagja, fővárosi önkormányzati képviselő beszélt szombaton Budapesten. Az ellenzéki politikus sajtótájékoztatóján azt mondta, pénteken a postaládájukba "befújt a szél egy levelet", amely szerint a munkaügyi központ és a Belügyminisztérium arról tájékoztatja a polgármestereket, hogy augusztus 31-ig lehet csak közmunkaprogramra jelentkezni az önkormányzatoknak, és az eddig leadott programra jelentkezők számát a felére mérsékeli a kormány. Gy. Németh Erzsébet hozzátette: eddig az önkormányzatoknak a közmunkások bérét és a rárakodó terheket 80 százalékban finanszírozta az állam, most ezt 70 százalékra veszik vissza. Az önkormányzatok közvetlen anyag- és munkaköltségei megnőnek, ugyanis a kormányzat az 50 százalékos térítést 10 százalékra csökkenti - mondta. A politikus kijelentette: a DK embertelennek tartja az intézkedést, ami miatt kevesebb ember tud majd közmunkát vállalni, és akik kiszorulnak a programból, azok nem kapnak majd segélyt. Az ellenzéki párt szerint "megengedhetetlen", hogy a közmunkára hivatkozva megszüntetik a segélyeket, de ennek ellenére a felére csökkentik a közmunkások számát. (MTI)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek