Kevesebb halálos baleset volt tavaly a megyénkben

A 2013. évhez viszonyítva emelkedett ugyan a közlekedési balesetek száma 2014-ben, azonban csak a könnyű sérüléssel járó közlekedési balesetek esetében. Halálos baleset pedig eggyel kevesebb volt tavaly, mint 2013-ban. Az ittasan közlekedési balesetet okozók számában is csökkenés tapasztalható. A további javulás miatt létrehozták a „Közlekedj biztonságosan munkába jövet-menet!” elnevezésű megyei kampányt, azért, hogy csökkentsék a kerékpárosok és a gyalogosok által okozott balesetek számát. A rendőrség a programban azokat a gyárakat kereste fel a megyében, ahol jelentős a munkahelyükre kerékpárral közlekedő dolgozók száma.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek