Január elsejével hatályba lépett az új közétkeztetésről szóló rendelet, amely szigorúan szabályozza a főzés során felhasználható alapanyagokat. Már csak az előírások szerint készült ételek kerülhetnek az asztalra az óvodákban, iskolákban, szociális otthonokban. Az önkormányzat februárban felmérést készített a szülők és pedagógusok körében a rendelettel kapcsolatos tapasztalatokról. A kórházakban szintén januártól lépett volna életbe a rendelet, de szeptemberre halasztották a bevezetését. Ennek oka, hogy az úgynevezett korosztályos étkeztetés miatt a gyerekosztályon 5-6 féle ételt kéne felszolgálni, erre pedig nincs kapacitás.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!