A szombathelyi állomáson alakítják ki az egyik forgalomirányítási központot. Ha elkészül a beruházás, akkor Szombathelyről távvezérléssel irányítják majd a Sopron-Szombathely, a Szombathely-Szentgotthárd és a Szombathely-Zalaszentiván vonalat. Emellett szintén a vasi megyeszékhelyről vezérlik majd Vép és Porpác vasútállomások forgalmát is, vonalanként egy-egy forgalomirányító közreműködésével. Az új rendszerben egy számítógépes program vezérli és felügyeli majd többek között a váltók és a vágányút beállítását, a jelzőrendszereket és a sorompókat. Az állomás épületének külső falán pedig egy LCD monitor tájékoztatja majd az utasokat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!