Automatikai technikus, gépi forgácsoló és villanyszerelő szakmáknak adhat gyakorlati helyet az az oktatóközpont, amit a jövőben hoz létre az Opel Szentgotthárdon. A létesítmény a tervek szerint még az idén ősszel elkészül. Ez az oktatóbázis jó alapokat adhat a szombathelyi duális gépészmérnökképzésnek is. A beruházás teljes összegéből 700 ezer eurót az új oktatóközpont épületének kialakítására, 1 millió eurót pedig eszközbeszerzésre fordítanak. Ezáltal azok a szerencsés hallgatók, akik gyakorlati idejüket a gotthárdi intézményben végzik majd, a legjobb feltételekkel, eszközökkel és világszínvonalú technikákkal találkozhatnak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!