Új vasútvonal épülhet Szombathely felé

Ismét üzembe helyezhetik a csaknem négy éve szünetelő Felsőőr - Friedberg vasútvonalat – nyilatkozta a napokban Hans Niessl burgenlandi tartományfőnök. A politikus már egyeztetéseket folytat a magyar hatóságokkal a vasútvonal Szombathelyig való meghosszabbításáról is – írja az orf.at. A projekt még az úgynevezett Juncker-befektetési program fejlesztési tervei közé is bekerült. Eszerint az EU hiteleket biztosít a projekt kivitelezéséhez, továbbá a költségek 40 százalékát is támogatásokból finanszírozná. Bár a vasútvonal ügye egyelőre még bizonytalan, de biztosan megvalósul az S7-es és az A4-es utak kiépítése és felújítása, valamint a Felsőpulya és Magyarország közötti utak felújítása is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek