Mármint tavaly, mármint az előző évihez képest. A Figyelő Online szerint ez közel 43 ezer ügyet jelentett 2014-ben, amelyek során mintegy 711 millió forint bírságot állapítottak meg. A kevesebb bírság mellett cserébe a múlt évben 40 ezerrel több – összesen 104 ezer – panaszt regisztráltak, mint egy évvel korábban, de ezek jellemzően információkérésre szorítkoznak, az NFH aktív közbeavatkozását igénylő bejelentések száma folyamatosan csökken. A hatóság tavaly változatlanul prioritásként kezelte az árubemutató rendezvényeket, ezek körében 99 vizsgálat zajlott, és 68 esetben derült fény jogsértésre.
Az előző év újdonsága, hogy az ellenőrzéseket a kuponos oldalakra is kiterjesztették: a 19 ilyen profilú weboldalból 18 nem tett eleget a kötelezettségeknek. A kiskorú személyek alkohollal és dohánytermékekkel való szabálytalan kiszolgálását a trafikok 29 százalékánál tárták fel; ez az arány a vendéglátóipari egységekben már 38 százalék, a kereskedelmi egységekben pedig 54 százalék volt. Az elektronikus kereskedelemben az ellenőrzött szolgáltatók 80 százalékánál találtak kifogást, ez a 2013-as év adataihoz viszonyítva 10 százalékpontos romlás.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!