A Szombathelyi Neumann János Általános Iskola március 19-én csütörtökön 8-11 óráig nyílt tanítási napot tart iskolába készülő óvodások és szüleik részére. A leendő első osztályos tanítónők magyar- és matematikaórákat mutatnak be, valamint az iskola specialitásának megfelelően 1. és 2. osztályosok angol-, illetve informatikafoglalkozásait tekinthetik meg az érdeklődők. A program zárásaként az iskola „Csodakertjébe” látogathatnak ki az óvodások és szüleik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!