Magyarországon általában március közepén indul meg a tavaszi kullancsszezon, de ez időjárásfüggő: hidegebb tavaszokon később, enyhébb időjárás esetén hamarabb találkozhatunk az első vérszívókkal. A kullancsok terjesztik a babéziózist, a Lyme-kórt és a vírusos agyhártyagyulladást. Kísérletek szerint, ha 24 órán belül eltávolítjuk a kullancsot, a fertőzés valószínűsége minimális, de 72 óra múltán már majdnem 100 százalék, hogy átadta a kullancs a kórokozókat. Az emberek mellett az állatoknál is fontos a kullancs okozta veszélyek megelőzése. A vas megyei állatorvosok arra kérik a gazdákat, hogy a megelőzés érdekében időben szerezzék be a megfelelő készítményeket kedvenceik számára.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!