A komplexum felújítására 330 millió forintot költöttek. Ennek nyomán a 18 lakóhelyiségben 126 fogvatartott számára lesz hely. Az újranyitott börtönben a fogvatartottak száz százaléka dolgozni fog külső helyszíneken, hiszen az év elején megalkotott büntetés-végrehajtási törvény már kötelezi a rabokat fogva tartásuk költségeinek részbeni megtermelésére. A börtönférőhely-bővítési program keretében a kormány az intézmények jelenlegi 140 százalékos kihasználtságát 2019-ig 100 százalékra szeretné csökkenteni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!