Hétfőn 15. alkalommal adták át Budapesten a Radnóti Miklósról elnevezett antirasszista díjat. A kitüntetést a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége alapította, és azok a szervezetek, illetve magánszemélyek kaphatják, amelyek vagy akik kiállásukkal, példamutató cselekedetükkel hitet tesznek az antirasszizmus eszméje mellett. Az elmúlt 15 évben mintegy 240-en kapták meg az elismerést. A hétfői, budapesti ünnepségen a szombathelyi zsidó hitközség mellett Radnóti-díjat vehetett át többek között Koncz Zsuzsa, Vitray Tamás és Konrád György.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!