Szent Márton-emlékévvé nyilvánítja a kormány 2016-ot

A kormány a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, illetve Szombathely városának kezdeményezésére, Szent Márton püspök tiszteletére, születésének 1700. évfordulója alkalmából a 2016. évet Szent Márton Emlékévvé nyilvánítja - olvasható a Magyar Közlönyben. A határozat szerint a Pannonhalmi Bencés Apátság Szent Márton-emlékévvel összefüggő feladatainak, beruházásainak és programjainak megvalósítására, illetve a Szent Márton titulusú templomokra vonatkozó beruházásokra és programokra 955 millió forint költségvetési támogatás áll rendelkezésre.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek