Színházi világnap Vas megyében is

Az idei színházi világnapi üzenetet Szombathelyen Jordán Tamás, a Weöres Sándor Színház igazgatója olvassa fel március 27-én, pénteken 19 órakor a Sweet Charity közönségének a Nagyszínpadon. Az előadás bemutatója egy hete, március 20-án volt, azóta nagy sikerrel megy a darab. A celldömölki Soltis Lajos Színház vendégszerepléssel ünnepli a világnapot, a budapesti Eötvös Kulturális Színtérben pénteken 19 órától Shakespeare-drámák részleteit adják elő sajátos értelmezésben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek