A jó idő beköszöntével megnyitotta kapuit a Kalandváros – mondta el a Nyugatnak Kisőrsi Ferenc, a SZOVA létesítményvezetője. A télen a szükséges javításokat elvégezték, új játszóeszköz pedig nem került a parkba, a terület ugyanis megtelt. A 12 év alatti gyerekek egyébként a közel egy hektáros területen 42 játékon próbálhatják ki ügyességüket. Többek között hintapark, drótkötélpálya, csúszda és játékos vetélkedők is várják a gyerekeket egészen október végéig.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!