12 Vas megyei diák a szakmai verseny döntőjében

Egy hónap múlva, április 27-29-én lesz Budapesten a Szakma Sztár Fesztivál döntője, ahol idén tizenkét Vas megyei tanuló mérettetheti meg magát. Szombathelyről a Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakképző Iskola 3 tanulója és a Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium 5 diákja vesz részt a döntőn. Ezen kívül Vas megyéből a Celldömölki Berzsenyi Iskola, a Felsőbüki Nagy Pál Iskola, a Tinódi Gimnázium, valamint a Közgazdasági Szakközépiskola egy-egy diákja jutott be a versenyre.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek