A diákok is figyeljenek a bevallási határidőre

A tapasztalatok azt igazolják, hogy a diákmunkások közül többen elmulasztják benyújtani a személyijövedelemadó-bevallást. Pedig legtöbb esetben a diákmunkával szerzett jövedelem is adóköteles, így nekik is érdemes odafigyelni a közelgő május 20-i határidőre. A diákmunkával szerzett jövedelmekről igazolással kell rendelkezni, ez alapján kell a személyijövedelemadó-bevallást elkészíteni – hívja fel a figyelmet a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága. Ha a diák csak egyszerűsített foglalkoztatásból származó jövedelemmel rendelkezik, kizárólag akkor kell szja-bevallást készíteni és adót fizetni, ha az ebből származó bevétele az úgynevezett mentesített keretösszeget meghaladja.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek