Rajzokkal tisztelegtek a Szent Márton-emlékév előtt

A 2016-os Szent Márton jubileumi évre való felkészülés jegyében a Szombathelyi Egyházmegye művészeti pályázatokat hirdetett diákok számára 1–12. osztályig. A közelmúltban három kategóriában hirdettek eredményt – közli a Martinus.hu. A kiírás szerint az alsósok Szent Márton élet történetéből vett témát dolgozhattak fel, a felsősök pedig a Szent Márton-litániából vett gondolatokat ábrázolhatták. A rajzpályázatra több mint kettőszáz nevezés érkezett. A munkákból 14 pályamű kapott díjat, és még mintegy nyolcvan alkotást állítottak ki.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek