Ez a a HVG HR Center megbízásából készített kutatásból derül ki. Pontosan a magyar cégek 32 százaléka nem tervez előre, pedig az üzletmenet és a munkaerő tudatos tervezése segíti a szakemberhiánnyal kapcsolatos kockázatok leküzdését, a szervezeti hatékonyság növelését, s kedvező hatással lehet a vállalat versenyképességére is. A vállalatok fontossági listáján a technológiai változásokhoz való alkalmazkodás a hatodik helyen szerepel, miközben a nemzetközi kutatásokban a második-harmadik helyet szokta elfoglalni ez a tényező - mondta Veres Rita, a kutatást a GVI-vel közösen végző Aon Hewitt cégvezetője.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!