Nyolc magyar utas volt a dél-thaiföldi turistaparadicsom, Phuket közelében kigyulladt és elsüllyedt komphajón - erősítette meg a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke a TV2 Tények Reggel című műsorának pénteken. Menczer Tamás azt is elmondta, hogy a magyarok nem sérültek meg, és már biztonságban vannak. Az Ao Nang Princess 5 komphajó az Andamán-tengeren, a Krabi és Phuket közötti úton szerda délután azután süllyedt el, hogy felrobbant a motorja. A Phuketwan hírportál jelentése szerint a komp fedélzetén kínai, magyar, egyiptomi, ukrán és svájci turisták is tartózkodtak. A balesetben egy izraeli kislány meghalt, a többi mintegy 110 utas, köztük több tucat turista életét azonban sikerült megmenteni - közölte csütörtökön a helyi rendőrség.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!