Mintegy 2,5 kilogrammnyi kokaint csempészett Magyarországra kabátokba varrva két férfi, a Fővárosi Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt emelt ellenük vádat - közölte a fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel.
Ibolya Tibor közleményében az áll: a vádirat szerint a nigériai-zimbabwei kettős állampolgárságú elsőrendű vádlott 2012 februárjában, egy ismeretlen társa közvetítésével ismerkedett meg a román állampolgárságú másodrendű vádlottal, akinek háromezer dollárt ajánlottak fel azért, hogy továbbértékesítés céljából kokaint csempésszen Magyarországra. A másodrendű vádlott 2013 márciusában Argentínába utazott, ahol átvett három kabátot a bélésanyagukba rejtett kokainnal, majd azokat pár héten belül a poggyászában Budapestre szállította.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a nyomozó hatóság intézkedés alá vonta a vádlottat, és lefoglalta a több mint 2,5 kilogramm kokaint.
A Fővárosi Főügyészség a két férfit jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja, amelynek büntetési tétele öt évtől húsz évig terjedő szabadságvesztés.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!