Milyen időnk lesz szombat estig? Ilyen időnk lesz szombat estig

A kevés fátyol-, illetve gomolyfelhő mellett szombaton is sok lesz a napsütés. Szombat délután azonban a Dunántúlon helyenként már több lehet a felhő, és az Alpokalján estefelé egy-egy zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Pénteken a déli szél az Észak-Dunántúlon, szombaton a délnyugati szél a Dél-Dunántúlon gyakran megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de elsősorban az Északi-középhegység völgyeiben és a Nyírségben egy-két fokos fagyra is számítani kell, talaj menti fagy pedig a Dunától keletre bárhol előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 20 fok körül alakul.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek