Elguruló traktora alá esett a sofőr Kosdon

Elgurult egy traktor, és elgázolta sofőrjét a kosdi Mikes Kelemen utcában szombat délelőtt. A férfi súlyos sérüléseket szenvedett – közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel. Csámpai Attila elmondta: az első információk szerint a jármű egy dombos területről kezdett el gurulni, mintegy 200 métert tett meg, majd egy családi ház udvarában megállt. A traktorvezető vélhetően az elszabadult jármű után szaladt, így került a kerekek alá. A súlyosan sérült férfit a mentők kórházba vitték, a traktort a helyszínelés után fogják kivontatni az udvarból a váci tűzoltók – tette hozzá a szóvivő.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek