Az Örkény Színház kilép a Magyar Színházi Társaságból

Az Örkény Színház kilép a Magyar Színházi Társaságból - adta hírül a szinhaz.hu portál a teátrum tájékoztatására hivatkozva. Az Örkény Színház a kilépést azzal indokolta: nem értenek egyet azzal, hogy a 2015. évi Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) szakmai zsűrijének összeállításakor a Magyar Teátrumi Társaság indoklás nélkül visszautasította a jelölésre felkért kritikuscéh delegáltját, és nem értenek egyet azzal sem, hogy a Magyar Színházi Társaság ezt szó nélkül tudomásul vette. A Magyar Teátrumi Társaság főtitkára csütörtökön az MTI-vel azt közölte, hogy a POSZT szakmai zsűrijét a szakmai szervezetek javaslata alapján a Magyar Színházi Társaság (MSZT) és a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) állítja össze egyetértésben. Szabó László arra reagálva beszélt erről, hogy a Színházi Kritikusok Céhe bejelentette: kilép a Magyar Színházi Társaságból (MSZT), mivel a céh jelöltjét, Csáki Juditot nem fogadták el zsűritagnak. Az MSZT sajtónyilatkozatából pedig az derült ki: a céh javaslatát a Magyar Teátrumi Társaság nem fogadta el. (Forrás: MTI)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek