A rendelkezésre álló adatok szerint egy 40 év körüli, 180 centiméter magas, barna hajú férfi egy sötét színű kombit vezetett a Puskás Tivadar utca felől a Szent Márton utca irányába március 18-án. Este 10 óra körül elütött egy férfit a zebrán. Ezután a sofőr hazavitte a sérültet, aki másnap fájlalta a lábát, ezért orvoshoz ment. A kórházban megállapították, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A Szombathelyi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a balesetet látta, vagy annak körülményeivel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen a rendőrségnél.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!