A Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nek nem feladata ez, az erdészeiket ugyanis napi munkájuk mindig adott helyszínhez köti. Így csak véletlenszerűen érhetnek tetten épp védett virágot szedő embert– tudtuk meg a társaságtól. Ilyen esetben viszont feljelentést is tesznek természetkárosítás miatt. Most a védett virágok közül a tavaszi tőzike, a hóvirág, a kakasmandikó és a kockás liliom virágzik a megye erdőiben. A tavasz beköszöntével tömegesen szedik a medvehagymát is a turisták, ebből személyenként és naponta legfeljebb két kilogrammot lehet szedni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!