Ellenőrizhetjük, hogy bejelentett-e minket a munkaadónk

Komoly hátrány érheti azokat, akiket munkáltatójuk feketén, azaz bejelentés nélkül alkalmaz. A következmények érinthetik a nyugdíjat, a táppénzt és egyéb, például a hitelfelvételhez is szükséges jövedelemigazolást. A cégeket a NAV honlapján lehet ellenőrizni, az adatbázisok tartalmazzák a hátralékos és a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató gazdálkodókat. Ezeknél a cégeknél kockázatos lehet a munkavállalás – írja az adóhatóság nyugat-dunántúli igazgatósága. Amennyiben valakinek kétségei vannak, a lakóhelye szerinti adóigazgatóság ügyfélszolgálatán vagy az Ügyfélkapu segítségével meggyőződhet arról, hogy bejelentették-e.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek