LMP: a kormány közpénzből tüntetné el a lopás nyomait

Budapest, 2015. április 17., péntek (MTI) - Az LMP szerint a kormány közpénzből akarja eltüntetni a lopás nyomait azzal, hogy a költségvetésből finanszírozza 145 önkormányzat, csalás miatt jogosulatlannak ítélt és ezért ki nem fizetett uniós játszótér-felújítási támogatását.

Ezt Sallai R. Benedek, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője mondta pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Úgy fogalmazott, az unió csalás elleni hivatala megállapította, hogy az érintett önkormányzatok csak "néhány korhadó rönkfát" kaptak modern játszóterek helyett, a pénz pedig eltűnt.

A kormány erre válaszul nem megkeresi a bűnözőket, hanem helyt áll helyettük, és kifizeti a büntetést - hangsúlyozta, hozzátéve, a játszóterek miatt a kabinet most 1,8 milliárd forintot vállal át az EU-tól, de lehet, hogy legközelebb 700 milliárd forintot kell majd kifizetnie, ami a teljes magyar fejlesztéspolitika összeomlását eredményezheti.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek